A szavak súlyáról

„A költő, az író könnyen csapdájába esik a nyelv csalóka elvontságának, látszólag önfeledt hétköznapiságának. Mintha oly könnyen érkezne a hiteles szó! Amikor látom, mint változtat meg egy szobrot egyetlen kis simítás az agyagon vagy a gipszen, jobban átérzem azt is, hogy minden szónak súlya van, kell legyen, a versben, az esszében.” „Ma a magyar szellemi élet töredezett és kisszerű lett, az írás értékei önmagukban nem kapnak figyelmet, s ennek megfelelően az irodalom elgyengül, elszürkül. Van ebben felelőssége az íróknak is, bűvös körbe zárultunk. Amikor az irodalom nem tartja magát fontosnak, akkor nem is fog szülni fontos műveket: amit létrehoz, azok blődlizések és jópofiságok vagy teljesen nyers, nárcisztikus monológok a költészetben. Igazán most kezdem a változás szeleit érezni minden területen, a 30 és 40 közöttiek legjobbjaiban, akik most érnek be. Látok olyanokat, akik okosan, felkészülten és bátran figyelik a világot, a múltat is beleértve. Eddig alig történt meg a rendszerváltozás a gondolkodásban, semmi igazán új, igazán nagy dolog nem történt eddig a szellemi életben. Most remény van arra, hogy történhet. Egyébként pedig azt mondhatom, hogy ma is ugyanazokból az energiákból táplálkozom, mint a pályám elején. Az örök témáim bukkannak fel más-más arculattal. És ma is abból táplálkozik a versíró-, esszéírókedvem, hogy Jékely Zoltán úgy törődött velem, hogy Robert Duncan úgy fogadott San Franciscóban, hogy Cs. Szabó László és Szabó Zoltán úgy figyelt rám.” Csak két kis részletet idézünk az idén méltán Kossuth-díjjal elismert munkásságú költő-esszéíró Kodolányi Gyulától, ízelítőül az érdeklődő Olvasóknak. A többi nagyszerű gondolatot megtaláljuk ebben az esszékötetben, ami egy életkornak az esszétermését takarítja be. A Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával.