1956 Erdélyben és ami utána következett

A Magyar Autonóm Tartományból az a jelentés futott be, hogy Erdőszentgyörgyön a

hőerőmű udvarán valaki ledöntötte Sztálin szobrát; Hajdu Zoltán író jelentette, hogy mellette

az autóbuszban valaki azt mondta: „inkább haljunk meg fegyverrel a kézben, mint éhen”;

Tóth Ödön kulák Zoltán községben azt kiabálta az utcán, hogy „eljött a mi időnk”; az uzoni

körorvos azt mondta, hogy Vasile Lucát is rehabilitálni kellene, mint ahogy Nagy Imrét

rehabilitálták; a csíkszeredai Fodor Imre pedig kijelentette, hogy azért, ami Magyarországon

történt, a kommunisták a felelősek. … Egy pécskai asszony pedig azt kérdezte, mikor kezdik

már el nálunk is azt, ami Magyarországon van. A Kolozsvárról befutott jelentésben az áll,

hogy a Babeş és a Bolyai egyetemeken szórólapokat találtak, amelyen felhívták a diákságot a

szolidarizálásra. Bonchidán az egyik kerítésre valaki felírta: „le a kvótákkal”. Somkeréken

Farkas László kulák azzal fenyegette meg a társas gazdaság elnökét, hogy vigyázzon magára,

mert hamarosan nálunk is következik az, ami Magyarországon – olvasható a szamosújvári

börtönt és a Duna-deltát is megjárt irodalomtörténész kolozsvári Szerző könyvében.

A könyv megjelenését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott

Emlékbizottság támogatta.