A megkerült Paradicsom

A szépségnek ezer arca van, de Ádám Gyulánál tízezer. Mert nincs szebb egy székely öregasszony vagy öregember arcánál, akinek ráncai egy emberöltő örömének, bánatának és történelmének regényét tükrözik, de nincs szebb a gyermeki komolyságnál sem, melyet a művész ugyancsak számos alkalommal megörökített: gyermeknek is más itt lenni, mint egyebütt a világon. Ádám Gyula önnön népének – egy fegyelmezett és híresen szorgalmas, ugyanakkor szenvedélyességéből adódóan féktelen és szeszélyes katonanépnek – közelmúltját és jelenét örökíti meg, mondjuk így: az ezredforduló évtizedeit. De ebben a kortárs időben ott a történelem, hiszen számos képet akár a 18–19. században is lencsevégre kaphatott volna egy időutazó fotográfus. Ott van a „ki tudja, merre, merre visz a végzet”. És minden egyes fotográfiában ott van Isten, ott van az a konok hit, ami a székelyeket nehéz történelmükön átsegítette.
Szívszorongató gyűjtemény ez a csodálatos album, aligha akad olyan magyar ember, aki száraz szemmel végig tudná lapozni.
 
Orbán János Dénes