Részletek
"Mit csinál egy ember, ha huszonegy éves, a komolyság nyomokban sem fordul elő lelkivilágában, és ilyen hihetetlen pénzösszeg birtokába jut váratlanul? Ezt kérdezte önmagától Gorcsev. És önmaga nyomban felelt rá: Kiszáll Nizzában. Itt először a kikötőben kódorog, és valami cimbora után néz, mert kutyának való a gazdagság, ha nincs valaki, akivel közösen lehet elverni a pénzt. Ki legyen azonban a kiválasztott? Körülnézett a kikötőben. A parton egy csomaghordó külsejű egyén vonta magára a figyelmét. A csomaghordó külsejű egyén barna zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a kikötőmunkások gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt nem... – Mondja! Maga dolgozni akar? – Nem is vagyok naplopó! – Ez baj, de mindegy. Ha tetszik, dolgozzon. Mi szeretne maga lenni a legszívesebben? A kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek szélű, barna zakóján, azután vállat vont: – Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár szeretnék lenni. – Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom. Ön nálam titkár. Fizetése havi kétezer frank. Hogy hívják? – Vanek. – Jó név. Tessék, itt van egyhavi fizetése, háromezer frank. – Azt mondta, kettő. – Javítást adtam, mert rövid idő alatt meglepő előmenetelt tanúsított. Tessék... – Természetesen – mondta Vanek úr, miközben kissé idegesen, mint akit ostobaságokkal terhelnek, szivarzsebébe gyűrte a pénzt – tudnom kell, hogy mi a dolgom. – Igen sok dolga lesz. Hogy micsoda, azt nem tudom még. De nem is fontos. Ne féljen semmit, megcsinálta a szerencséjét, öregem..."
