Részletek
„Egyszerű betűk, betűk a plafonon, a fekete háttér előtt lassan kúszó fehér betűk. A soros szívroham után kezdtek megjelenni éjszakánként. Össze tudtam fűzni ezeket a betűket a plafonon, szavakat, mondatokat alkotni belőlük. Reggelre csak annyi maradt, hogy belevéssem őket a számítógép memóriájába." Részlet González Gallego regényéből. Az író spanyol nemzetiségű, önéletrajzi regényét oroszul írta. A Szovjetunióban született és élt a 20. század utolsó három évtizedében. Nagyapja a Spanyol Kommunista Párt főtitkára volt, akit Franco diktatúrája emigrációba kényszerített. Moszkvában tanuló leánya a Kreml kórházában ikreket szült a 60-as években. Az apa egy venezuelai diák, aki azonban hamarosan nyomtalanul eltűnt. Az ikrek közül az egyik tíz nappal a szülés után meghalt, a másikról kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegségben, cerebrális paralízisben szenved. Politikai okok miatt a nagypapának és leányának azt hazudták, hogy az ikrek halottak. Az életben maradt csecsemőt, Rubént különböző kórházakban ápolták, mint árvát, majd orosz menhelyeken élt. Gallego lábai és a jobb keze béna, a bal kezén is csak két ujját tudja használni. Tizennyolc éves korában, mivel állapota reménytelen volt, úgynevezett elfekvőbe szállították. Mint akkoriban mindenkit, aki hasonló helyzetben volt. Az elfekvő a biztos halált jelentette. A kórtermeket nem fűtötték, az étkezés szegényes volt. Azok, akik idekerültek, terhet jelentettek az államnak. Gallegónak azonban szerencséje volt. Egy orosz rendező dokumentumfilmet készített róla és véletlenül rábukkant az anyjára, aki azonnal magához vette. Ekkor Gallego már harminchárom éves volt. Madridban megírta szovjet kálváriája történetét. Bal kezének két használható ujjával, számítógépen. Ezzel akart emléket állítani társainak. Könyvében nem panaszkodik és nem vár együttérzést.