Részletek
"Amikor S. belépett a műterembe, rögtön tudtam, alaposan ki kell őt ismernem, hogy a mélyére hatolhassak annak a magabiztosságnak, annak a hidegvérű nyugalomnak, annak a szépséget és egészséget kísérő iróniának, annak a nap mint nap tanult nyegleségnek, hogy ott sebezhessem őt meg, ahol a legjobban fáj. Sokkal többet kértem tőle, mint amit egy képért kérni szoktam, de szó nélkül rábólintott. Pedig le kellett volna tennem az ecsetet rögtön az első ülés után, amely annyira megalázott, bár magam sem tudom, valójában mivel, mert egy szó sem hangzott el. Egyetlen pillantást vetettem csak rá, és azt kérdeztem magamban: Ki ez az ember? Ez az a kérdés, amelyet egyetlen festő sem tehet fel magának, én mégis megkérdeztem."
A Nobel-díjas portugál író 1970-es évek második felében kezdődő érett korszakának első regénye a Salazar-diktatúra végnapjaiba kalauzolja olvasóit. A történet főhőse és egyben elbeszélője, H. másodvonalbeli festőművész, aki többnyire gazdag és befolyásos lisszaboni megrendelőinek készít tucatportrékat.
Egy rutinmunka közben azonban végérvényesen meghasonlik önmagával, és úgy érzi, folytathatatlanná válik a művészete. Titokban belekezd egy második portréba is, viszonya lesz kuncsaftja titkárnőjével, és naplóírásba fog, mégsem tud kitörni a művészi sematizmus, az érzelmi sivárság és a politikai szabadsághiány fojtogató csapdájából. Saramago "kézikönyve" meditatív, labirintusszerű szöveg a művészi alkotás folyamatáról, a művészet társadalmi, politikai szerepéről és az állampolgári elkötelezettségről.
