Részletek
Egészen rendhagyó Lovas Sz. Judit pályakezdése. És épp ilyen rendhagyó, sőt zavarba ejtő a verseiből áradó különös szépség és energia. Annyi más metafizikus költőhöz hasonlóan Lovas Sz. Judit is párkapcsolati dilemmákon keresztül beszél az ember egzisztenciális számkivetettségéről. Az én és a te mögött mindig felsejlik az ő - még ha ez az ő egy fehér folt, egy nem létező kapaszkodó is.
A versekben a költői én helyzete egészen zavarba ejtő. Lovas Sz. Judit radikálisan szakít a hagyományos költői szerepmintákkal, az ő beszélője nem hősökkel vagy tragikus vesztesekkel azonosul, hanem a mindenkori becsapottakkal, megalázottakkal, hallgatásra ítélt szolgákkal. Nem azonosul, hanem azonos. Ő nem Romulus, hanem Remus. Nem hős, hanem imposztor. Nem gazda, hanem vadászkutya. "A póráz általában bosszantó, / mert csak beleakad az ember, / akkor is, ha megszökni nem akar." A némaságra ítélt élet - "könyvespolcomon úgy hányódik a szájpecek, mint másén a mobiltöltő" - fényében roppant megrendítőek azok a vallomások, melyekben arról vall, amiről nem vallhat sosem.
Lovas Sz. Judit elképesztő bölcseleti anyagot mozgat a verseiben. Az intertextuális utalásháló és a kötet minden sorát átjáró könyörtelenség kontrasztja zavarba is hozza a befogadót. Az "Apám háromszázezerért csinált ketrecet" szonettfolyam viszont másként iszonyatos. Itt a maga pőreségében jelenik meg a társadalmi kiszolgáltatottság, ámbár a gonosz apa figurája és a fiú szenvedése itt is túlmutat a konkrét élethelyzeten.
Bánki Éva
