Részletek
Filep Tamás Gusztáv (1961) művelődéstörténész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa. Fő kutatási területe az utódállamok magyar kisebbségeinek két világháború közötti története. A korszak magyar filozófusai közül összeállításában jelent meg Joó Tibor, Bartók György és gróf Révay József egy-egy könyve. Társszerkesztője A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998 című négykötetes kiadványnak. Legutóbbi, 2019-ben kiadott könyvei: Ligeti Ernő. Egy urbánus transzszilvanista, „Azt hittem egykor, hogy csapatmunkában veszek részt”. Beszélgetések kisebbségkutatókkal.
Joó Tibort (1901–1945) a szellemtörténet legfelkészültebb hazai teoretikusának tartották; a nemzetet hivatásközösségként értelmezte. Természetesen sem a marxisták, sem a soviniszták nem fogadták el. Joó történetfilozófiai író és náciellenes publicista a magyar neokantiánus protestáns értékfilozófiai irányzathoz tartozott. Első könyvét az „iskolaalapító”-ról, Böhm Károlyról írta. A magyar bölcseleti hagyaték feltárása során a magyar filozófiátlanság mítosza ellen Erdélyi Jánost idézte: „mi magunk között elméletet állítottuk fel a nem gondolkodásnak”. A „történet” végső magyarázó elveinek keresése, a földrész fenyegetett harmóniája, az eluralkodó egyneműsítő tendenciák és a magyar önértelmezés közhelyei közösen indították a magyar nemzeteszme vizsgálata felé. Az Európán uralkodó nemzetfogalom meghatározó jegyeiről – a közös származásról, a közös nyelvről, a közös államiságról, a műveltség azonos szintjéről – rendre megállapította, hogy egyáltalán nem szükségesek egy nemzet létéhez. „A közös nyelvben kétségtelenül nagy közösségformáló és összetartó erő van. […] Ez azonban azon az egyszerű gyakorlati tényen alapszik, hogy a közösség létrejöttéhez és fenntartásához az egyéneknek meg kell érteniük egymást. A nemzetet azonban az létesíti, ami a megértés folyamán kialakul: a közös szellem.”