Látom, nekem kell lemennem

Temesi Ferenc 1977-ben a „Látom, nekem kell lemennem” című novellafüzérével robbant be  a magyar szépirodalomba. E könyvében is már kiforrottan jelen van a szerzőre azóta is jellemző kísérletezőkedve, a műfaji határok átlépésének szándéka. Prózájának játékossága, nyeglesége, s az a bonyolult hangulati ötvözet, melyben a keserű és megrázó szemérmesen elrejtőzik a vidám, könnyed mögé. Egyszerre teremt mítoszt, és rögtön le is rombolja azt. Temesi már akkor is, és azóta is örök lázadó maradt. Könyvének főhőse Győző, az író ifjúkori alteregója. Az ő életútját követjük nyomon az 1950–60-as évektől, kisgyermek korától. A történetek egy kisvárosban, egy udvarban – ahol a kisfiú egymagában, mégis elszántan rúgja a bőrt –, egy iskolában – ahol afféle rossz kölyökként a padra firkál – és az egyetemen játszódnak – itt olvassa fel első műveit. Látjuk Győzőt, a hős világjárót, amint a város határából mégis visszatér, és a hősködő kamaszt, aki tulajdonképpen szívszomorítóan társtalan. Temesi biztos kézzel formálja anyagát, ügyesen bánik az érzelmekkel, a kifejezés árnyalataival. Játékossága, nyeglesége mögött a kamasz sérülékenysége, fokozott érzékenysége és szégyenérzete rejtőzik.