Összegyűjtött versek

Jékely Zoltán első kötetében, az Éjszakákban (1936) olyan „lenyűgöző erővel” szó-lalt meg, amely merész-fiatalon a magyar költészet magas vonulatába emelte, oromversek-kel, szívszorító énekekkel kultúránk őrcsillagainak és templomépítőinek megszenvedett, kiérdemelt közelébe, sorsos feladatok teljesítésére kiválasztott tehetségként. A mulandóság-tudat, a nemzetféltés, a szinte panteisztikus természetszeretet, a szerelem, a magyar múlthoz és a mélyeurópaisághoz kötő bonthatatlan eljegyzettség vagy a haladás csapdájában vergődő ember költőjeként? Mindenképpen őrlélekként. A tudatosnál elemibb és mélységesebb emberség, a tragikum iránti fogékonyság, az izzó szenvedélyek, a nosztalgiáktól nyugtalan magány, a kozmikus „mindenség-félelem” és a veszendőségérzet verseit írva egyidejűleg fejezi ki korunk emberének szorongásait, irga-lom- és szeretetszomjas állapotát, az emberiség ősi létélményeit s a felnőtt korba átmentett örök-gyermekit; áldva és féltve ember és természet eredendő kapcsolatát. Életfogytig aggódik és küzd az emberért, akit az Idősárkánynál is vadabbul fenye-getnek az ősellenség szövetségesei: a Történelem Hétfejű Sárkánya s a gépi világ önnemző szörnyetegei. Őt magát is a történelem teszi édenvesztetté, lelkileg hazáiban, Erdélyben és a Duna mentiben is otthontalanná, fogyatkozó népét és élettérvesztő nyelvét féltő „fájó ma-gyar”-rá, aki azonban nemcsak széthóhérolt nemzete fenyegetettsége és balsorsa miatt szo-rong, aggódva fogadja szívébe a bajba jutott népeket, a lengyeleket, finneket vagy az abesz-szinokat, a modern olasz technikával barbár módon legázolt „szétlőtt testű feketék”-et. Bá-tor abesszin-apoteózisa nemzeti líránk versremeke, együttérző magyar jajdulás s egy szinten van az elárvult és Isten kezét hiába kereső magyarság zsoltáros énekével, A marosszentimrei templomban című versével vagy a Kalotaszegi elégiával, melynek sorskérlelése olyan szívbe markoló, mintha Kölcseyt vagy Ady elnémulása előtti üzenetét, esdeklését hallanánk. 1940-ben a „szép otthonosság” reményével visszaköltözik szülőföldjére, de az újabb erdélyi sorsfordulat rádöbbenti helyzete kilátástalanságára, s gyötrő tapasztalatokkal visz-szamenekülve itthon teljesíti küldetését, nehéz küzdelmeiben oltalmazva „az ember Szépbe-szőtt hité”-t (Ady). A „Minden Egész eltörött” modern kori drámájában és káoszában a szépség és az életöröm „mélyhegedü”-hangvarázsú igricének megmaradva az elveszett éden élményeit, a szeretetet, a természeti iránti szerelmet életszükségletként éli újra és sugározza az emberség- és létfelejtő világnak. Ez a kiadás is költői termésének minden eddiginél teljesebb gyűjteménye, mely korábban ismeretlen (jórészt kiadhatatlan) verseivel jelentősen gazdagodott. (Győri János)